Sziasztok, az a helyzet, hogy eredetileg ezt is egy kis novellának szántam, de el tudnék képzelni hozzá folytatást! Szóval aki olvassa, írja le a chatbe, hogy igen jöhet a folytatás? avgy maradjak a kis novelláknál :D
***
Mikor jön már? Izgatottan nézem az érkezési terminálon a
kaput. Időközönként kinyílik, és rengeteg ember özönlik ki rajta. Aztán újra
becsukódik és percekig semmi. Idegesen állok egyik lábamról a másikra. Látni
akarom már, és átkarolni a nyakát, hozzábújni, újra érezni az illatát. Az ajtó
megint nyílik. Szinte semmit sem látok annyi ember jön kifelé. Hiába a magas
sarkú, lábujjhegyre állok, és a nyakam nyújtogatom, hogy többet lássak.
Csüggedten ereszkedek vissza, mikor már azt hiszem, ezúttal sem jön ki az
ajtón, aztán egyszer csak mégis feltűnik. Barna haja kócosan összevissza áll.
Biztos vagyok benne, hogy aludt. Farmerban van és fekete ingben, ami a kellő
helyeken feszül rajta, így kiemelve izmos alakját. Kutakodóan néz körbe és
szeme szinte felragyog, mikor a tekintetünk összekapcsolódik. Az embereket
kikerülve szaladni kezdek, és mint egy tornádó, olyan erővel csapódok a
nyakába. Laza mozdulattal a földre ejti a sport táskáját és olyan szorosan ölel
magához, hogy azt hiszem, menten összetör. A mellkasába fúrom az arcom és
belélegzem szédítő illatát. Istenem, de hiányzott. Több mint egy hónapja nem
érezhettem már. Néhány könny gyűlik a szemembe, és már nem akarom
visszatartani. Elkap a sírás és hagyom.
- Itt vagyok – suttogja a fülembe és a hátam simogatja – visszajöttem.
Még él bennem a túl élénk emlék arról, hogy majdnem elveszítettem. A telefon, hogy fegyveresek tartják fogva. Gyengéden az állam alá nyúl és felemeli a fejem, hogy ránézzek. Az arcomra teszi a kezét és hüvelyk ujjával letörli a kibuggyanó könnycseppeket.
- szia – suttogja és elmosolyodik.
- Szia – mosolygom hüppögve.
- Nagyon hiányoztál – szorít ismét magához és a fejét a nyakamhoz dugja. Belélegzi az illatomat és egy jólesőt sóhajt – vigyél haza.
Kézen fogva sétálunk ki a kocsimhoz. Bedobja a cuccát hátra és beül az anyósülésbe. Indítok és már ki is sorolok a forgalomba.
- Mi az? – kérdezem és vetek rá egy gyors pillantást. Mióta elindultunk a reptérről folyamatosan néz, keze pedig a térdemen nyugszik.
- Iszom a látványodat – mosolyog azzal a szívdöglesztő mosolyával. Ismét eszembe jut, hogy majdnem elveszítettem. Ismét egy könnycsepp buggyan ki a szememen. Eddig semmi bajom nem volt. Azt hiszem a félelem és a megkönnyebbülés most jön ki rajtam.
- Hé, nehogy sírj. Itt vagyok – egy piros lámpához érünk. Megfogom az inge gallárját és magamhoz húzom. Csókolom, mintha az életem múlna rajta.
- Inkább menjünk haza – suttogja, és csak most veszem észre, hogy a lámpa zöldre váltott. Már nem vagyunk messze, és egyre jobban vágyom arra, hogy csak ketten legyünk.
Bekanyarodok és megállok a felhajtón. A házunk előtt. A mi házunk. Még segített beköltözni, de már egyedül kellett berendezkednem, mert a munkája elszólította. Életem első olyan háza, amit azzal együtt birtokolhatok, aki az egész szívem birtokolja. Gondolatban elmosolyodok, ha eszembe jut az ajándékom neki. Ma van a születésnapja. Nem szerveztem neki semmi, csak magamnak akarom ma este. Végre ennyi idő után. Egy pillanatra megállunk az ajtó előtt és egy gyors csókot nyomok az ajkaira. A szomszédban nyílik az ajtó és az ott lakó néni kíváncsiskodva áll ki a teraszra. Most nem törődök vele. Csak kézen fogom a szerelmemet és bemegyünk. A táska az ajtó mellett landol és én megint csak a karjaiba bújok. Eszembe jut, mikor telefonáltak a túszejtésről a bankban. Tudtam, hogy ő is abban a bankban van. Hosszú órákon keresztül kellett aggódnom érte. Aztán jött a hívás, amit megkönnyebbültem. Egészben, sérülés nélkül kijutott. A konyhába vezetem. Az asztalt szépen megterítettem mielőtt elmentem. Középen két szál gyertya, a tányérok egymással szemben és a szalvéta művészien hajtogatva a tányérokon. Középen egy szál Rózsa. És a tányérja mellett egy borítékban az ajándéka.
Megmelegítem az ünnepi vacsorát és megvacsorázunk. Beszélgetünk, és véletlenül sem engedjük el a másik kezét.
- Kibonthatom? – kérdezi izgatottan, miután a desszertet is megettük.
- Olyan, vagy mint egy gyerek – kacagok fel és ő máris ráveti magát a borítékra. Feltépi és a tartalma láttán nagyra nyílt szemekkel döbbenten néz rám. Szent ég! Nem örül neki! Érzem, hogy minden vér kifut az arcomból. Most mihez kezdjek. Feláll és odasétál hozzám. Felhúz magához és a döbbenet helyére lassan széles mosoly kúszik. Nagyot szusszanva fújom ki a levegőt. Észre sem vettem, hogy benntartottam. Hírtelen magához húz, aztán már meg is pörget, végül egy szerelmes csókban forrunk össze, megpecsételve szerelmünk gyümölcsét.
- Itt vagyok – suttogja a fülembe és a hátam simogatja – visszajöttem.
Még él bennem a túl élénk emlék arról, hogy majdnem elveszítettem. A telefon, hogy fegyveresek tartják fogva. Gyengéden az állam alá nyúl és felemeli a fejem, hogy ránézzek. Az arcomra teszi a kezét és hüvelyk ujjával letörli a kibuggyanó könnycseppeket.
- szia – suttogja és elmosolyodik.
- Szia – mosolygom hüppögve.
- Nagyon hiányoztál – szorít ismét magához és a fejét a nyakamhoz dugja. Belélegzi az illatomat és egy jólesőt sóhajt – vigyél haza.
Kézen fogva sétálunk ki a kocsimhoz. Bedobja a cuccát hátra és beül az anyósülésbe. Indítok és már ki is sorolok a forgalomba.
- Mi az? – kérdezem és vetek rá egy gyors pillantást. Mióta elindultunk a reptérről folyamatosan néz, keze pedig a térdemen nyugszik.
- Iszom a látványodat – mosolyog azzal a szívdöglesztő mosolyával. Ismét eszembe jut, hogy majdnem elveszítettem. Ismét egy könnycsepp buggyan ki a szememen. Eddig semmi bajom nem volt. Azt hiszem a félelem és a megkönnyebbülés most jön ki rajtam.
- Hé, nehogy sírj. Itt vagyok – egy piros lámpához érünk. Megfogom az inge gallárját és magamhoz húzom. Csókolom, mintha az életem múlna rajta.
- Inkább menjünk haza – suttogja, és csak most veszem észre, hogy a lámpa zöldre váltott. Már nem vagyunk messze, és egyre jobban vágyom arra, hogy csak ketten legyünk.
Bekanyarodok és megállok a felhajtón. A házunk előtt. A mi házunk. Még segített beköltözni, de már egyedül kellett berendezkednem, mert a munkája elszólította. Életem első olyan háza, amit azzal együtt birtokolhatok, aki az egész szívem birtokolja. Gondolatban elmosolyodok, ha eszembe jut az ajándékom neki. Ma van a születésnapja. Nem szerveztem neki semmi, csak magamnak akarom ma este. Végre ennyi idő után. Egy pillanatra megállunk az ajtó előtt és egy gyors csókot nyomok az ajkaira. A szomszédban nyílik az ajtó és az ott lakó néni kíváncsiskodva áll ki a teraszra. Most nem törődök vele. Csak kézen fogom a szerelmemet és bemegyünk. A táska az ajtó mellett landol és én megint csak a karjaiba bújok. Eszembe jut, mikor telefonáltak a túszejtésről a bankban. Tudtam, hogy ő is abban a bankban van. Hosszú órákon keresztül kellett aggódnom érte. Aztán jött a hívás, amit megkönnyebbültem. Egészben, sérülés nélkül kijutott. A konyhába vezetem. Az asztalt szépen megterítettem mielőtt elmentem. Középen két szál gyertya, a tányérok egymással szemben és a szalvéta művészien hajtogatva a tányérokon. Középen egy szál Rózsa. És a tányérja mellett egy borítékban az ajándéka.
Megmelegítem az ünnepi vacsorát és megvacsorázunk. Beszélgetünk, és véletlenül sem engedjük el a másik kezét.
- Kibonthatom? – kérdezi izgatottan, miután a desszertet is megettük.
- Olyan, vagy mint egy gyerek – kacagok fel és ő máris ráveti magát a borítékra. Feltépi és a tartalma láttán nagyra nyílt szemekkel döbbenten néz rám. Szent ég! Nem örül neki! Érzem, hogy minden vér kifut az arcomból. Most mihez kezdjek. Feláll és odasétál hozzám. Felhúz magához és a döbbenet helyére lassan széles mosoly kúszik. Nagyot szusszanva fújom ki a levegőt. Észre sem vettem, hogy benntartottam. Hírtelen magához húz, aztán már meg is pörget, végül egy szerelmes csókban forrunk össze, megpecsételve szerelmünk gyümölcsét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése