***
Csak állok az utolsó sorban és elmerülök a múlt emlékeiben miközben mosolyom széles, és nézem, ahogy egymás után teszik, amit mondanak nekik. Aláírják a könyvet, gyűrűt húznak, igent mondanak. A fátyol fellibben és a húgom arca boldogságtól ragyog.
Eszembe jutnak a régi emlékek. Mikor még izgatottan mesélte, kit is ismert meg. Mikor attól féltem, megint csak csalódni fog és bántja valaki. A félelmem addig tartott, amíg meg nem ismertem választottját és elég volt néhány óra, már tudtam, szereti. Tudtam, hogy az életét is odaadná a húgomért. Csillagot hozna neki az égről, ha Dorothy azt kérné.
Elszomorodok egy pillanatra, mert nem értem, miért vannak olyan emberek, akik nem hisznek bennük. Nem hisznek a szerelmük erejében. Pedig csak rájuk kell nézni. Emlékszem, mikor először láttam őket együtt táncolni. egyikük sem volt profi táncos, de látszott rajtuk, hogy még a világ is megszűnt körülöttük. Csak ők voltak ketten. Mikor először láttam, ahogy megölelik egymást. Nem volt kétség, Frank szereti a húgomat.
A szerelem olyan elemi erővel süt róluk, mint még soha. Mint a mesében. Mint csipkerózsika és az ő hercege. Már akkor biztos voltam benne, hogy a jövőjük közös, mikor először láttam őket együtt. Csak pár hete alkottak egy párt. Mégis, valami fura erő, valami megmagyarázhatatlan dolog suttogta, ő Dorothy egyetlen igaz szerelme.
Sokszor az emberek igazságtalanok. Nem látnak tovább az orruknál. Nem hiszem, hogy nem tudja bárki észrevenni, mennyire fontosak a másiknak.
emlékszek mikor először kértem meg, vigyázzon a testvéremre. A vonatomra siettem. Mennem kellett én lehettem mindig ott. Csak annyi választ kaptam, hogy vigyázok. Tudtam, hogy igazat mond. Szemek nem árulkodhatnak úgy, ahogy az a szem árulkodott.
Elég csak nézni, ahogy Frank Dorothyra néz. Csodálja, imádja, szereti. Keresztülmentek már annyi mindenen. Jón és rosszon. Az élet újabb és újabb akadályokat sodort eléjük, de együtt győztek le mindent. Támogatták egymást. Hiheti bárki, hogy nem valók egymáshoz, mégis most ott állnak a virágokkal díszített oltár előtt és megint csak azt látni, hogy ők csak egymást látják.
Néha úgy gondolom, igaz szerelem nem létezik. Aztán eszembe jutnak ők, és ha mégis létezik, akkor az övék az. Egy egész élet áll még előttük. Harcok, amiket még meg kell vívniuk. Egymással, vagy a külvilággal. De tudom, hogy nem engedik el egymás kezét. Tudom, hogy a Nagyfőnök, bármilyen akadályt gördít eléjük, együtt fogják legyőzni. De én mindig, tisztes távolságból figyelem őket, hogy ha kell, fenéken billenthessem őket és újra, és újra azt mondjam, ti egymásnak vagytok teremtve.
Miért? Mert hiszek bennük. Mert aki ennyire szereti a testvéremet, az rossz ember nem lehet.
Eszembe jutnak a régi emlékek. Mikor még izgatottan mesélte, kit is ismert meg. Mikor attól féltem, megint csak csalódni fog és bántja valaki. A félelmem addig tartott, amíg meg nem ismertem választottját és elég volt néhány óra, már tudtam, szereti. Tudtam, hogy az életét is odaadná a húgomért. Csillagot hozna neki az égről, ha Dorothy azt kérné.
Elszomorodok egy pillanatra, mert nem értem, miért vannak olyan emberek, akik nem hisznek bennük. Nem hisznek a szerelmük erejében. Pedig csak rájuk kell nézni. Emlékszem, mikor először láttam őket együtt táncolni. egyikük sem volt profi táncos, de látszott rajtuk, hogy még a világ is megszűnt körülöttük. Csak ők voltak ketten. Mikor először láttam, ahogy megölelik egymást. Nem volt kétség, Frank szereti a húgomat.
A szerelem olyan elemi erővel süt róluk, mint még soha. Mint a mesében. Mint csipkerózsika és az ő hercege. Már akkor biztos voltam benne, hogy a jövőjük közös, mikor először láttam őket együtt. Csak pár hete alkottak egy párt. Mégis, valami fura erő, valami megmagyarázhatatlan dolog suttogta, ő Dorothy egyetlen igaz szerelme.
Sokszor az emberek igazságtalanok. Nem látnak tovább az orruknál. Nem hiszem, hogy nem tudja bárki észrevenni, mennyire fontosak a másiknak.
emlékszek mikor először kértem meg, vigyázzon a testvéremre. A vonatomra siettem. Mennem kellett én lehettem mindig ott. Csak annyi választ kaptam, hogy vigyázok. Tudtam, hogy igazat mond. Szemek nem árulkodhatnak úgy, ahogy az a szem árulkodott.
Elég csak nézni, ahogy Frank Dorothyra néz. Csodálja, imádja, szereti. Keresztülmentek már annyi mindenen. Jón és rosszon. Az élet újabb és újabb akadályokat sodort eléjük, de együtt győztek le mindent. Támogatták egymást. Hiheti bárki, hogy nem valók egymáshoz, mégis most ott állnak a virágokkal díszített oltár előtt és megint csak azt látni, hogy ők csak egymást látják.
Néha úgy gondolom, igaz szerelem nem létezik. Aztán eszembe jutnak ők, és ha mégis létezik, akkor az övék az. Egy egész élet áll még előttük. Harcok, amiket még meg kell vívniuk. Egymással, vagy a külvilággal. De tudom, hogy nem engedik el egymás kezét. Tudom, hogy a Nagyfőnök, bármilyen akadályt gördít eléjük, együtt fogják legyőzni. De én mindig, tisztes távolságból figyelem őket, hogy ha kell, fenéken billenthessem őket és újra, és újra azt mondjam, ti egymásnak vagytok teremtve.
Miért? Mert hiszek bennük. Mert aki ennyire szereti a testvéremet, az rossz ember nem lehet.
Szia!
VálaszTörlésNos, ahogy ígértem, beugrottam hozzád ahogy jobban lettem!
Nagyon tetszik a megújult blog, annyira, hogy kicsit irigykedem is! Most készülök elkezdeni egy másik "önéletrajzi" ihletésű történetet, melyben a pillangók és a szitakötők visszatérő gondolatok és motívumok lesznek. Ez a háttér tökéletes lenne!:) Nagyon szuper, remélem majd én is lelek valami hasonlót!:)
Örülök, hogy elkezdtél írni! Ami a történetet illeti, nem rossz!:)
Nekem kicsit furcsa, mert én hosszabb részekhez vagyok szokva, így mire belemelegedtem volna az olvasásba, már vége is volt!:) Én valahogy mindig elkezdem fejtegetni a dolgokat, és közben csak gyűlnek az oldalak!
Esetleg ha elfogadsz tőlem egy baráti tanácsot! Szerintem túl picik ezek a betűk!:( Csak meregettem a szemeim!
Az előző bejegyzésednél viszont tökéletes a betűméret! Legalább is szerintem!:)
Szóval, csak írogassál szorgalmasan, esetleg hosszabb lélegzetűeket is, én meg majd jövök és olvasom!:)
puszi, Luna
Szia drága,
Törlésjajj nagyon örültem mikor láttam hogy írtál nekem :) El is szállt a rossz napom emléke. Ezek most csak picike kis novellák és ez speciel a barátnőmnek készült biztatásként, hogy ő és a barátja bizony egymásnak vannak teremtve :)
Bevallom neked, most úgy jártam mint te. A blog kibabrált velem és nem váltott át a beállított betűméretre, ráadásul sehogy nem tudtam levenni róla a kijelölést.
Örülök hogy az új kinézet is tetszik, és ha szeretnéd, viheted a képet :) nem fogok érte megharagudni. Akkor haargudnék meg, ha nem kérnéd és csak úgy vinnéd, de annyira már ismerlek, hogy úgy nem tennéd :)
jah és igen írom a hosszút is, amint elég hosszú lesz a terjedelem, jönnek is a részek :)
Puszi, Christine
Nagyon szépen köszönöm. Hozom amint tudom. Novellákat is és készül a hosszabb is, de hát ez a fránya érettségi sok mindenben meggátol. Ha erőm van sokszor éjszaka pötyögök néhány sort. Remélem ezután is olvasol és kapok hozzászólást :)
VálaszTörlésMindig örülök a hozzászólásoknak :)
Szép napot